Kreatív Kávé szegedi olajfestés: Van Gogh nyomában - Váza tizenkét napraforgóval

calendar_month Időpont: Elmúlt
place
Helyszín: Alföldi ASZC Fodor József Élelmiszeripari Technikum és Szakképző Iskola
map Térkép

Ezalkalommal Van Gogh napraforgós világába tekintünk bele és alkotjuk meg olajfestékkel és impaszto technikával ezt a csodálatos festményt. Az aprólékos téma kidolgozásánál jól jön, ha már festettél olajfestékkel, de ha ez a kép, ami kezdőként rádkacsintott, hozz magaddal elszántságot és kikerekítjük a virágokat a foglalkozás végére!

-Azt a képet, amit nem festettem meg, nem néztem meg még elég alaposan. -szoktam mondani. Gyere, fedezzük fel együtt apró részleteit!

A napraforgók Vincent van Gogh holland festő egyik kedvenc témája volt. Két sorozat csendéletet is festett ezekről a virágokról.

1887-ben Párizsban festette az első napraforgós képeket, ezeken a virágok a földön fekszenek. Barátjának, Paul Gauguinnek nagyon tetszettek, kettőt is megkapott belőlük. Körülbelül nyolc hónappal később Van Gogh arra készült, hogy immár Arles-ben látja vendégül barátját, és itt a számára előkészített vendégszobát újabb napraforgó-festményekkel kívánta feldíszíteni. Ekkor készültek a második, „vázás” sorozat képei.

A 91 x 72cm méretű „Váza tizenkét napraforgóval” c. alkotásának halványkék hátteret választott, amelyből az élénksárga virágok különösen jól és élénken kiemelkednek. Gyorsan kellett dolgoznia, mielőtt a virágok elhervadnak. Az évek során az egykor krómsárga napraforgók barnábbá váltak.

Téma: Van Gogh-Váza tizenkét napraforgóval, 30x40cm farost, olajfesték

Részvételi díj: 15.000Ft/fő

Alkotás közben tanulmányozzuk az adott kép kapcsán alkalmazott technikát, az olajfesték használatának előnyeit, színtani, perspektivikus, ábrázolási szempontokat. A téma kidolgozása és a foglalkozás úgy épül fel, hogy kezdőként is bekapcsolódhass a munkába, de haladóként is kapj új és hasznos információkat.

A programhoz nem szükséges előképzettség, sem felszerelés. Meghívlak egy kávéra/teára és biztosítom az eszközöket, anyagokat és a szakmai iránymutatást, alkotásod elkészítéséhez. Az elkészült festményed természetesen hazaviheted. Bár használhatod a Kreatív Kávés festőkötényt, érdemes festékezhető ruházatról gondoskodnod.

Az olajfesték száradási ideje hosszú – legkorábban 6hónap múlva lakkozzuk-, kérlek gondoskodj szállítódobozról, hogy alkotásod rendben haza tudd vinni, ill. a foglalkozáson választhatsz többféle árkategóriában képkeretet (7-12eFt) a biztonságos elszállításhoz.

Minden alkotásba „beledolgozódik” és megmutatkozik alkotója, saját nyelve, stílusa, a ráfordított idő, pillanatnyi hangulat, személyiségének egy darabkája. Engedd szabadon fantáziád, bátran kísérletezz, ismerj meg különböző anyagokat, technikákat, hogy rátalálj saját hangodra és még közelebb kerülhess önmagadhoz!

További szegedi programjaink: https://kreativkave.hu/szegedi-programok/

Alkotótáboraink: https://kreativkave.hu/alkototaborok/

Ajándékutalványaink: https://kreativkave.hu/termekkategoria/berletek/

Kerülj távolra a hétköznapok gondjaitól pár órára, tarts velünk, alkossunk együtt!

Énidő és Kreatív Edzés Kapcsolj ki, kapcsolódj be!

„A kreativitás az, amikor az intelligencia jól szórakozik.” Albert Einstein

arrow_warm_up
bug_report Hibát jeleznék ezen az oldalon

Hibajelentés

Szeretném jelezni az üzemeltetőknek, hogy hibát találtam a jelenlegi oldalon.

check_circle

Köszönjük, hogy jelentetted a hibát! Igyekszünk minél előbb megoldani.